Elkészültek a Sóstó mederrendezésének a tervei
 
A Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációjára beadott pályázat befogadásáról és a mederrendezési tervről tartottak sajtótájékoztatót a Városházán. Brájer Éva Székesfehérvár alpolgármestere és Maroshegy önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy a „Sóstó legyen egy olyan látogatóközpont, ahova érdemes elmenni.” A sajtótájékoztatón a Sóstó-Alba konzorcium ismertette a mederkotrás részletes terveit is.
 
 
 
Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Társaság is képviseltette magát a terveket bemutató sajtótájékoztatón, hiszen Gáspár Attilának is nagyon sokat köszönhet ez a terület. Szeretné, hogy a fehérváriak minél többen látogassanak ki a Sóstóra: „legyen egy olyan látogatóközpont, ahova érdemes elmenni.” Kiemelte, hogy régen még fürdő is volt a területen. Reményét fejezte ki, hogy nem csak tanulmányok születnek a területről, hanem meg is valósulnak a tervek, amire most jó esély van.
 
 
Dr. Bezzegi Pál, a Gazdasági Szakbizottság elnöke arról beszélt, hogy egy olyan értékkel állunk szemben, amit meg kell őrizni. Vissza kell állítani lehetőleg az eredeti állapotot, hogy olyan területe legyen ez a városnak, ahova bátran ki lehet menni. Mint mondta, a talajmechanikai szakvélemény alapján kiderült, hogy a déli tóba korábban ürített szennyvíz miatt nagyon magas a szennyezettség, így az északi tóra fókuszálnak.
 
A megvalósításhoz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködésével, Európai Uniós forrásból nyert támogatást a város. A Sóstó rehabilitációjának első üteme a Környezet és Energia Operatív Program társfinanszírozásával valósul meg. A legfrissebb hír, hogy befogadták a második ütemre is a pályázatot, ami a mederkotrásra biztosítana forrást; a tervezett beruházás 2013-ig valósulna meg.
 
Mészáros Attila a Tóváros önkormányzati képviselője elmondta, hogy nem csak a körzetnek, hanem az egész városnak fontos a terület rendezése, a mezőgazdasági múzeum kialakítása és a játszótér fejlesztése mellett.
 
Kolozsvári Gáborné a Sóstó-Alba konzorcium vezetője elmondta, hogy közbeszerzésen nyerték a tervezési feladatot. Kiemelte: a Sóstó Természetvédelmi Terület helyi védettséget élvez, melyhez a homokbánya országos védettsége is hozzájárul. Jelenleg a tó időszakos, vízháztartása labilis, érzékeny a csapadékmennyiségre. A helyreállítás három lépcsőből áll: a tómeder helyreállításából, a vízkészlet biztosításából és az élőhelyek rehabilitációjából. Katona Ottó tervező elmondta, hogy a Sóstón az éves csapadékmennyiség átlag 5-600mm, azonban a kipárolgás a 900mm-t is eléri. Mint mondta a vízhiány 110 ezer m3 évente, ezért is szárad ki a Sóstó száraz nyarakon. Felhívta a figyelmet arra is, hogy kicsi a tómélység, ezért a víz könnyen felmelegszik és jelentősen párolog. A tó felülete: 26.5ha, melyből 75 ezer m3 iszapot termelnek ki, a kotort rész pedig 8.5ha lesz.